2019. május 31.

A funtineli boszorkány – századszor színpadon

A 2018/19-es színházi évadot A funtineli boszorkány című darabbal búcsúztatjuk, melyet éppen századszor láthat a közönség június 2-án este. Wass Albert legnépszerűbb regényéből készült darab főszerepét közel az évek során három nagyszerű színésznő is játszotta: Nemes Wanda, Koncz Andrea, az elmúlt két évadban pedig Pikali Gerda  formálja meg.

A funtineli boszorkány története az erdélyi havasokban játszódik. A főszereplő, Nuca különös képességgel rendelkezik: egyszerre képes látni a múltat, jelent és jövőt. Az áldás mellett azonban átok is kíséri: akit megszeret vagy az ágyába fogad, azt hamarosan utoléri a halál. A történet során a gyereklányból erős nő lesz, akinek egyszerre gyönyörű és kegyetlenül nehéz az élete. Hatalmas utat kell bejárnia, mire végre elfogadja végzetét. A környezetében az emberek természetük szerint segítik vagy éppen akadályozzák őt a fejlődésben.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a nagyérdeműnek, hogy éppúgy szeretik ezt az előadást, ahogy az alkotók és a szereplők.

A darab rendezője, Kerényi Imre rendezte, akinek emlékét a társulat tagjai örökre szívükben őrzik. Pikali Gerda így fogalmazta meg érzéseit:

  • Kerényi Imre meghatározó szerepet játszott az életemben, abban, hogy az a színésznő lettem, aki vagyok. Nagyon fájó a hiánya, de amikor A funtineli boszorkányt játszom, mindig úgy érzem, hogy itt van velem, velünk. És én azt szeretném, ha azt látná onnan fentről, hogy minden úgy megy továbbra is, ahogyan azt ő megálmodta nekünk.

További Hírek

2019. június 12.

Nyári nyitvatartás

A jegypénztár minden szerdán 10:00-18:00 óra között várja a jegyvásárlókat. A szervezési iroda, Mammut és Alle…
Részletek

2019. június 11.

ÖLTÖZTETŐT KERES AZ ÚJSZÍNHÁZ

Az Új Színház Nonprofit Kft pályázatot hirdet színházi öltöztető munkakör betöltésére. – jogviszony időtartama: határozatlan idejű…
Részletek

2019. június 7.

Díjeső és rekordot döntő látogatottság – így zárt évadot az Újszínház!

Egy teljes nap  – ennyi ideig tartana, ha összeadnánk, hogy az idei évadban hányszor és mennyit…
Részletek