Engedje, hogy a művészet fénye utat mutasson a léleknek! Várja Önt a kulturális maraton, ahol a szó, a zene és a hit ereje összeér: március 23–án indul a IX. Keresztény Színházi Fesztivál. Színház, koncert, kiállítás és – legújabban – a film metszéspontjában kínál felejthetetlen közösségi élményt.
A fesztivál programja az olasz tradicionális lovagi marionett bábjátéktól az Ismerős Arcok koncertjéig színes palettán szólít meg minden korosztályt. Olyan különlegességek várják a közönséget, mint egy archaikus csíksomlyói passiójáték, a bibliafordító Károli Gáspár története, Dramatizált Biblia szinkronizáló színészek tolmácsolásában, Jónás álma a Misztrál együttes feldolgozásában, Mel Gibson kultikus filmje, a Passió (talán egy–két alkotóval is beszélgethetünk), egy érzelmes romantikus játék Erkel Ferenc titkos szerelméről, operarészletekkel, megismerjük Tolcsvay Béla „lélekhúrjait”, felhangzik negyven – gyermek– és felnőtthangra komponált – fohász a békéért, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor szólisták vezetésével. A látogatók Petőfi ismeretlen arcával és a kereszténység hajnalának drámai pillanataival is találkozhatnak, a fesztivál csúcspontjaként a Quo vadis című sikerkönyv látványos musicalfeldolgozása, a műfaj kiválóságainak előadásában, koronázza meg az ünnepi hetet.
Ez a fesztivál több mint színház: egy spirituális utazás, amely segít megállni a rohanó hétköznapokban, méltó keretet adva a húsvéti készülődésnek.
Fővédnök: Soltész Miklós
egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár
2026. március 23. hétfő
Esztergályos Cecília Kossuth–díjas és Nemes Wanda színművésznők kiállításainak megnyitója– Nagyszínpad
(A kiállítások a fesztivál teljes időtartama alatt 12 és 19 óra között megtekinthetőek.)
utána:
Alessandro és Fiorenzo Napoli
‘A Valli, ovvero la morte dei paladini a Roncisvalle’
(a Fratelli Napoli Marionett Bábszínház előadása – Catania, Szicília, Olaszország)
Fiorenzo Napoli, Agnese Torrisi, Giuseppe Napoli, Sebastiana Mirabella, Davide Napoli, Anna Famoso, Carlo Napoli, Dario Napoli, Ginevra Napoli, Marco Napoli, Amedeo Amoroso, Alberto Sorbello, Aurora Rosano, Alessandro Napoli, Martina Sapienza
Tolmács: Gátai Hajnalka
A Fratelli Napoli társulata ez alkalommal a legtipikusabb figuráját és a köré fonódó mondakört mutatja be, melyből színdarabjaik zöme táplálkozik. Orlando (akit mi a Roland–ének főszereplőjeként ismerünk) és a palotagrófok roncesvallesi halálának ábrázolása a szicíliai marionett bábszínház nézőiben akkora megrendülést kelt, mely szakrális perspektívába emeli a történetet. A Roncesvallesban zajló cselekmény, egyfajta liturgiát követ, amelyben Orlando alakját Jézus Krisztussal, társait, a lovagokat a tizenkét apostollal, az áruló Ganót pedig Júdással azonosítja, ősi irodalmi források krisztológiai szimbolikája mentén. Eszerint Orlando, Krisztus teljes fegyverzetben megjelenő képmása, akit vértanúsága még magasabb dicsőségbe emel.
A lovagok lemészárlása Roncesvallesnál olyan mély nyomot hagyott Catania lakóinak szívében, hogy közmondássá vált. Ma is gyakran említik súlyos, katasztrofális eseményekre: „Völgy” történt! „Kész Völgy” volt! Többnyire nem is tudva, hogy a metaforikus „völgy” a színpadi völgyre utal, amely a szenvedély, vér, fájdalom, szenvedés és könnyek színtere. A bábosok és a közönség a lovagok halálát – ma is – szeretett, valóságos személyek, barátok és példaképek elvesztéseként élik meg.
Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül
14 éven felülieknek ajánlott
2026. március 24. kedd
Közreműködik: Vándor Éva, Háda János, Gabvenisz Tomasz, Zámbori Soma, Kerekes József, Jászai László, Bordás Mihály
Zene. Gável Gellért és Gável András (Közreműködik az Eucharist zenekar.)
Rendező: Háda János
„Boldog, aki felolvassa és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.”
Jelenések könyve 1:3
A magyar színházi–, filmes–, szinkron– és a keresztény zenei szakma legnagyobbjainak bevonásával készítettük el a Dramatizált Biblia című előadást, melyből hangoskönyv is született. A hanganyag és a produkció az Újszövetségben helyet foglaló négy evangéliumot (Máté, Márk Lukács és János) foglalja teljes egészében magába. A most látható fesztiválelőadás tematizált részleteket közöl a Szentírásból, különös tekintettel Jézus szenvedéseire és halálára. A mai, rohanó világban egyre többen igénylik az elérhető, színvonalas lelki útmutatást, melynek legősibb, leghitelesebb forrása – felekezettől függetlenül – a Biblia. A dramatizálásnak, zenéknek és hanghatásoknak köszönhetően azoknak is könnyű lesz megismerni és megérteni az Igét, akik eddig valamiért távol tartották magukat tőle, mert úgy érezhetik, hogy közvetlenül róluk, hozzájuk szól.
Az előadáshoz a Magyar Bibliatársulat 2014–ben kiadott új fordítású revideált Bibliáját, illetve Simon Tamás László katolikus Újszövetség fordítását használjuk.
Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül
10 év felett ajánlott
2026. március 24. kedd
Azt már tudjuk, milyennek látta Babits Mihály hivatását és önmagát Jónás alakjában: a költő feladatát a prófétai hivatás tükrében. Tanú rá a „Jónás könyve”. Lapozzuk fel, és találkozunk az Ige követével, a Szó esendő hordozójával, aki hol elfogadja, hol elveti, hol teljesíti, hol meg elvéti az isteni sugallatot. Az egyetlen bibliai prófétával, akinek emberi gyöngeségeit, komikumát, jellemhibáit sem rejti véka alá a Könyv. De mi történik, ha megfordítjuk azt a tükröt? Ha ezúttal nem Babits arcmását szemléljük Jónás képében, nem a költőt a prófétában – hanem a prófétában a költőt? Ha ezúttal Jónás az, aki szembesül a reá bízott szó szépségével és kockázatával?
A Kossuth– és Liszt Ferenc–díjas MISZTRÁL együttes és NACSINÁK GERGELY ANDRÁS író, ortodox pap színpadi utazása beengedést enged a BABITSI ÉLETMŰ színességébe oly módon, hogy a hallgatóság egyszerre kap mély ismereteket, szakrális pillanatokat és vidám perceket.
Az előadás hossza: 75 perc, szünet nélkül
2026. március 25. szerda
Közreműködik: Kanda Pál, Bene Viktória Blanka, Pálfalvy Attila, Dégi János, Hangfelvételről: Dévai Nagy Kamilla, Nagy Lóránt
Tóth–Máthé Miklós kortárs drámájának adaptációjában, Károli személyes hangján tárja fel azt az áldozatot és elhivatottságot, amely a magyar nyelvű teljes Szentírás megszületéséhez vezetett, vívódásait, elszántságát és hitvallását is. Hogyan vált egy egyszerű prédikátor a magyar kultúra egyik meghatározó alakjává, akinek munkája mindmáig hatással van nyelvünkre és gondolkodásunkra? A magával ragadó történet nemcsak a XVI. századi Magyarország szellemi és lelki világába enged betekintést, de mély emberi érzéseket is közvetít. A produkció egyszerre tiszteleg a magyar nyelv nagysága és Károli Gáspár óriási hite előtt.
Az előadás hossza: 60 perc, szünet nélkül
2026. március 25. szerda
Közreműködnek: Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor Jászai Mari–díjas, Balogh Bodor Attila, Dési Tamás, Balogh Ágnes, Imre Roland, Szűcs István, Vén Evelin, valamint a Zsadon Művészeti Tanoda gyermekszereplői
Égi hang: Kőszegi Ákos Jászai Mari–díjas
Koreográfus: Sebestyén Csaba Harangozó–díjas
Szerkesztette és rendezte: Zsadon Andrea Jászai Mari–díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje
„Szabad–e megszólalni, szeretni, bízni és hinni? Most már tudom, hogy szabad. Mint azt is, hogy egyet biztosan nem szabad: félni.”
Vállalásunk felekezetközi kulturális misszió.
A „Negyven fohász a békéért” átfogó és általános célja, hogy aktivizálja a magyarországi vallásos közösségeket, a színjátszás és a hazai vallásos könnyűzene ötvözésével, a jelen szomorú aktualitása, a háború ellen. Ennek elérése érdekében koncertszínházunk azt a természetes életérzést igyekszik kifejezni, hogy minden ember alapvető joga a béke. Ha együtt fohászkodunk, és együtt mondjuk ki, hogy „legyen béke”, bízhatunk a csodákban, a szavak és a zene varázserejében.
Az előadás hossza: 60 perc, szünet nélkül
2026. március 26. csütörtök
Csíksomlyói misztériumjáték parasztbibliaitörténetekkel és legendaballadákkal, egy felvonásban (A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Özséb Színtársulata) R.: Szatai Dóra – Bubik István Stúdiószínpad
Előadják:
Bereczki Gergely, Billédi Boglárka, Gál Péter, Garamhegyi Gellért, Gerencsér Anna (ének), Hadobás Luca Gizella, Horváth Luca (ének), Horváth Olivér, Jakobi Johanna (ének), Kimmel Máté, Kis Zsuzsanna Veronika (ének), Molnár Domonkos, Ormosi Orsolya (ének), Spissich Karolin (ének), Szatai Dóra, Székely–Kellner Tímea Lídia, Várallyay Csenge (ének), Varsa Márton
Bevezetőt mond: Medgyesy S. Norbert, habil. egyetemi docens, a BÖSZK vezetője
A kuriózumnak számító előadásban Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a Csíksomlyón 1742–ben előadott allegorikus passiótörténetbe ágyazva mutatjuk be: Andropater (Atyaisten) teremtménye, Antrophus (Ádám) bűnbe esik és gályarabságra vetik. Androphilus (Jézus Krisztus) elmegy a gályára, magára vállalja Antrophus bűneit és ezért keresztre feszítik. A történettel párhuzamosan a nézők lelkiségéből fakadt parasztbibliai történetek és a Fájdalmas Anyáról, Máriáról szóló legendaballadák hangoznak el. A cselekményt Misericordia (Irgalmasság) intelme, végül Amor (Szeretet) és Dolor (Fájdalom) vitája oldja fel.
Az előadás hossza: 60 perc, szünet nélkül
2026. március 26. csütörtök
17.30–tól dedikálás és póló– és CD vásárlás az előcsarnokban
Az Ismerős Arcok zenekar 1999 óta, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja az egyetemes magyar kultúra szeretetének fontosságát. Témáik között szerepel: a család– és a hazaszeretet, a magyarság értékeinek tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága. A jelenkor divatzenei irányzatainak alternatívájaként kínálja azt a – kizárólag az Ismerős Arcokra jellemző izgalmas és magával ragadó – hangzást és az egyedi tartalommal bíró gondolatokat, amely kiemeli az együttest a kortárs magyar könnyűzene táborából. Az együttes tagjai hittel és meggyőződéssel vallják, hogy az elmúlt időszak jelentős társadalmi változásaihoz aktívan hozzájárultak dalaikkal. Számos szerzeményükben fogalmazták meg azokat az igényeket, amelyeknek köszönhetően ma már törvények által megerősített joggal élhet a magyarság otthonában, a Kárpát–medencében.
Lemezeik rendre a MAHASZ eladási listájának élmezőnyébe tartoznak. A zenekar Nyerges Attila állami kitüntetéseit, a 2019–es SZER Üzenete–díjat, a 2020–ban kapott Teleki Pál–érdemérmet és – a több évtizedes kultúrateremtő tevékenységért adható legrangosabb állami kitüntetést – a Máté Péter–díjat, a Petőfi Zenei Díjakat (az év zenekara 2023, az év koncertje 2024) tartja pályafutása legfontosabb mérföldkövének.
Az előadás hossza: 60 perc, szünet nélkül
2026. március 27. péntek
(Képek Petőfi Sándor életéből)
versszínházi előadás egy részben
Előadja: Vass György Jászai Mari–díjas
Díszlet: Vadász István
Rendező: Koleszár Bazil Péter
Petőfi Sándor versei és levelei, Ferenczi Zoltán, Illyés Gyula, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kerényi Ferenc, Osztovics Szabolcs írásai alapján írta és szerkesztette: Vass György
Az előadás egy kevésbé ismert, de nagyon izgalmas bepillantást nyújt Petőfi Sándor életének abba a korszakába, amely megelőzte a költői nagyságot és a nemzeti hőssé válást. A fókusz azokon az eseményeken van, amelyek lánglelkű poétává formálták a cseperedő költőt: a kalandos gyermekéveken, a félbeszakadt tanulmányokon, a katonáskodás meghatározó időszakán, és a vándorszínészkedés keserédes világán. Barátok, ellenségek, kortársak, életrajzírók történetei, visszaemlékezései, írásai és több, mint 33 léleköltöztető vers és versrészletei egyedülállóvá és felejthetetlenné ezt a versszínházi produkciót.
Ez az előadás nem egy megszentelt nemzeti hős képét festi le, hanem egy hús–vér, küzdelmes sorsú fiatalemberét, aki a nélkülözések és a nehézségek ellenére is rendíthetetlenül hitt a tehetségében és a sorsában, és közelebb kerülhetünk annak a titoknak a megfejtéséhez, hogy honnan jött a féktelen energia és szabadságvágy, amely Petőfi minden pillanatát áthatotta.
Az előadás hossza: 100 perc
2026. március 28. szombat
(rendezte: MEL GIBSON, 2004)
amerikai filmdráma, 127 perc
A fesztivál újdonsága: mozi a színházban!
Ezekben a hónapokban forgatja Mel Gibson a Passió című filmjének második részét, a Feltámadás–t (The Resurrection of the Christ), Olaszországban. A folytatás kijövetelét várva elevenítjük fel az első részt.
A passió (The Passion of the Christ) című film a Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg, úgy, ahogyan az a valóságban történhetett. Mel Gibson, bátor vizuális látásmódú rendező, azt az elképzelhetetlen lelki, főként fizikai fájdalmat ábrázoltja kíméletlen részletességgel, melyet Krisztus elszenvedhetett kínzásai és keresztre feszítése során. A héber, arámi és latin nyelven hozzánk szóló film nyersen naturalista stílusában, sokkoló hangulatával különbözik a bibliai passiók korábban ismert feldolgozásaitól. Ezért hat a nézőire akkora drámai erővel, kiűzve az elmékből az erőszaknak még csak a gondolatát is. A kiváló operatőri munkával rögzített, szinte „caravaggio–i” képekben fogalmazott, jól ismert lineáris történetet, visszaemlékezések színesítik. Jézus (Jim Caviezel) személyes hangvételű ábrázolása, a vásznon szereplő fiatalember, bármelyik korban megvalósulható tortúráját erősíti fel. Édesanyja, Mária (Maia Morgenstern) a szeretet és aggódás élő szobra. Minden további szereplő, mint például Mária Magdolna (Monica Bellucci) színészi játéka árnyalt, intenzív és szuggesztív. Mel Gibson rendező, vitákat kiváltó alkotásában azt mutatta meg, hogy mit gondol a körülötte lévő világról – és a számára oly fontos hitről. Jézus Krisztus halálának pillanatában a természet is gyászol: "a föld megindul, a kősziklák repedeznek". Áldozatával megváltotta bűneitől a világot és feltámadása, a húsvét, lett minden keresztény egyház legszentebb, legnagyobb ünnepe.
Érdekesség: Mel Gibson a Rettenthetetlen (Braveheart) című korábbi filmjéért két Oscar–díjat is kapott. Mint főszereplő, William Wallace–t Dörner György szinkronizálta. 11 gyermeke van, Ausztráliában nevelkedett, és folyékonyan beszél latinul a Passió forgatása óta.
A film 18 éven felülieknek ajánlott
2026. március 29. vasárnap
Közreműködik: Tolcsvay Béla és Iszak Dorottya (ének)
Tolcsvay Béla a beat nemzedék emblematikus képviselője, akinek a magyar népzene és az ősi magyar szellemiség áthatotta egész zenei pályáját. Annak a Tolcsvay–triónak alapítója, akik 60 évvel ezelőtt, 1968–ban megnyerték a Ki–Mit–Tud–ot. Tolcsvay Béla kanyarokkal tarkított és csúszós macskakövekkel kirakott tanulságos életútján vezet bennünket oda, ahol mindig hittel és alázattal szerényen szolgáló embert találjuk. Az eddigi életmű kortörténeti háttere látlelet is a koncert, amit a Kossuth–díjas énekmondó közvetít. Életének fordulópontjai, tanulságai összekötődnek izgalmas környezetének, értékrendjének és tapasztalatainak gazdagodásával.
Az előadás hossza: 70 perc, szünet nélkül
2026. március 29. vasárnap
Szereplők:
Széles Flóra, Jánosi Dávid, Szupper Fanni, Marosszéki Tamás, Labán Roland, Kovács Frigyes Jászai Mari–díjas, Széles Tamás, Pintér Gábor, Várhelyi Áron, Kiss Noró, Horváth Dávid, Simon Andrea, Bajzáth Tamás, Tóth Bence m.v.
Valamint zenészek: – Hetyei Zsolt, Kőszegi Péter, Mentes Marcell, Molnár Zoltán, Nagy László, Nyerges Gábor
Díszlet – Horesnyi Balázs Jászai Mari–díjas, Érdemes Művész
Jelmez – Rátkai Erzsébet
Zenei vezető – Oberfrank Péter
Dramaturg – Orosz–Bogdán Noémi e.h., Pálfi Zsófia e.h.
Rendező – Kiss József, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari–díjas igazgatója
A mű – prózai darab sok zenével, dalokkal – 1850–ben, a Nemzeti Színházban játszódik, amikor Haynau elhagyja az országot, és először hangzik el a Himnusz. Erkel Ferenc ekkor találkozik élete nagy szerelmével, Anne de La Grange francia énekesnővel. A fiatal díva megperzseli a tisztességes, családos férfi szívét. Erkel ekkor már nagy tiszteletnek örvend, ő a Nemzeti Színház első karnagya. La Grange hiába csábítja nyugatra, Erkel úgy érzi, nem engedheti meg magának az önfeledt szerelmet. Köti az esküje, a hazaszeretete, a felelősségérzete. Be nem teljesült szerelmükből születik a híres La Grange ária. Közben a levert szabadságharc után már újra éledezik az ellenállás…
10 éven felüliek ajánljuk
Az előadás időtartama: első felvonás 60 perc, második felvonás 35 perc.
2026. március 30. hétfő
Szereplők:
Egyházi Géza, Szemenyei János, Ondrik János, Kuczmann Ágnes, Csengeri Attila, Földes Tamás, P. Petőcz András, Kósa Zsolt, Bányoczky Nóra, Enyingi Zsófia, Krnčan Milan, Gieler Csaba, Budai Márton Zoltán, Tóth Dorottya
továbbá: Csizmadia Edina, Szarvas Balázs, Kassay Miklós, Töpler Tamás, Szabó Dávid és a Magyarock Dalszínház társulata
Díszlet: Vizeli Csaba, Jelmez: Húros Annamária, Látvány: Szarvassy Csaba Zsolt, Visual: Kecskeméti Attila, Koreográfus: Sándor Dávid, Sinkó Réka, Vívás: Gyöngyösi Tamás
Rendezte: Vizeli Csaba
„ott leszünk közöttük, majd minden ölelésben…”
A Quo vadis kétségkívül a világirodalom egyik legmeghatározóbb alkotása, egyszerre szól hitről, szerelemről, hűségről, kultúráról, történelemről, politikáról, árulásról és egyetlen ember zsarnokságáról. Nero félelmetes uralmának árnyékában csodálatos szerelem bontakozik ki Vinicius, a gazdag patrícius és Róma túsza, a keresztény Lygia királylány között. Boldog lehet–e egymással két olyannyira különböző ember a keresztényüldözés idején? Az idő azonban megérett a változásra. Hiába a terror, a kegyetlen megtorlás, a kivégzettek helyébe újak lépnek, a kereszténység terjedését semmi sem képes megállítani. Még a fölgyújtott Róma lángjai és Péter apostol mártírhalála sem. Quo vadis, Domine? Merre tartasz, uram? És merre tartunk mi magunk? Egy csodálatos történet, egy új magyar musicalben.
Az előadás időtartama: 175 perc, egy szünettel
A fesztivál a műsorváltoztatás jogát fenntartja!