A mai napon Dörner György igazgató úr megnyitotta az Újszínház 2024/2025–ös évadát.
Rengeteg újdonsággal várjuk Önöket az idei évadban: október közepén láthatják Eisemann Mihály Zsákbamacska című zenés játékát Éry–Kovács András rendezésében. Majd novemberben két premierrel folytatjuk az évadot. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kedvezve, az Elvásik a veres csillag című Wass Albert mutatjuk be Kiss József rendezésében, illetve a HADART Színház és az Újszínház közös produkciójaként a Süsü a sárkány kalandjait is megtekinthetik.
Decemberre és januárra is tartogatunk Önöknek újdonságot. Az év utolsó hónapjában a Caligula helytartója című Székely János darabot mutatjuk be, míg az újévben rögtön Szabó Magda Kígyómarás című művével várjuk Önöket, Pataki András rendezésében.
A márciust egy ősbemutatóval indítjuk, egy zenés thrillerrel, Petőfi Sándor, Szarka Gyula és Katona Imre alkotásával, A hóhér kötelével.
Évadunk utolsó előbemutatója pedig az Ördögölő Józsiás című zenés tündérjáték lesz, melyet szintén Pataki András főrendező úr állít színpadra.
Tartalmas évadnak nézünk elébe. Reméljük, hogy bemutatóink során sok ismerős arccal találkozunk. Várjuk Önöket a 2024/2025–ös évadban is!