A funtineli boszorkány évek óta tartó nagy sikere folytatásaként egy újabb Wass Albert darabbal jelentkezünk. 

A történet egy apró székely faluban játszódik, ahol Tánczos Csuda Mózes, Mózsi él kis családjával. 1946 tavaszától 1957–ig lehetünk tanúi életüknek. A faluba a kommunista párt komisszárt küld. Ez a nagyhatalmú, ám kiseszű ember kinevezi Mózest "csertifikátos" vadőrnek, hogy neki, az „elvtárs úrnak” őzhúst szállítson. Hősünk erről így vélekedik: „Kényesen kell a bidestojással bánni, mert ha nem, kijön a szaga. Hát így van ez a komisszárokkal is.” Ellenségeivel kecskebukát (bukfencet) hányat, furfangosan Szibériával fenyegeti, vagy leitatja őket, túljár az eszükön, az orruknál fogva vezeti a társaságot. „Nem csalok, csak segítek itt–ott az igazságnak.” Túlél. Életben marad, és életben tartja a családját is, az almafáit is, a sorstársait is, a reményt is. Ez az ő feladata, küldetése. És ő ezt véghezviszi. 

A ”dicső” 21. század küszöbén, vírusokkal és háborúkkal körbevéve, nekünk is ijesztően hasonló a küldetésünk. A túléléshez bizony csavaros ész, humor és jó adag életszeretet kell. Nagyon sokat tanulhatunk Mózsitól. „Mi székelyek így úszunk ebben a veszekedett világban, immár jó ezer éve. S eddig még mindig partot értünk valahogy, ha olykor jócskán lentebb is, mint szerettük volna.” 

A tizenhárom almafából csak egy maradt, de Mózsi már újra ülteti a következőt. 

Igazi hős ő, csak éppen névtelen. Nem írnak róla a krónikák. 

Színpadra alkalmazta: Kiss József 

19.00 órás kezdés esetén az előadás várható befejezési ideje: 21:45