Orosz Csenge

Orosz Csenge

Önéletrajz

1992-ben Debrecenben születtem és Hajdúhadházon nevelkedtem. A gyermekkoromat egy csodálatos, vidékicsaládi légkörben töltöttem, ahol nagymamámtól kaptam a népdalok szeretetét és ő tanította az első imát. 1999-2007-ig a hajdúhadházi Földi János Általános és Művészeti Iskolábantanultam. Itt 8 évig néptáncoltam ekkor csapott meg a színpad szeretete. 2007-2012-ig a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára jártam. Ezekben az években rajzolódott ki, hogy a színművész pályát szeretném választani. Az út nem volt gördülékeny, hálás vagyok édesanyámnak, hogy akkor már egyedülállóként, erején felül támogatott. 2012. szeptemberében Budapestre költöztem és megpróbáltam felnőni, megtalálni a helyem. Ekkor Kortárs-táncot tanultam, A Katona és a Radnóti Színház ifjúsági színháznevelési klubjainak voltam tagja. A második sikertelen színművészfelvételim után, Gemza Péter meghívott a debreceni Csokonai Színházba. Így a 2013/2014-es évadban számos produkcióban részt vehettem kisebb-nagyobb szerepekben. (Borbély Szilárd: A testhez, Szabó Magda: Ókút, Szophoklész: Anthigoné, Szabó Magda: Régi módi történet, Nemes Nagy Ágnes: Bors néni, Bors, Szarka Tamás: Mária) Ebben az évben annyit tanultam színházról és magamról is, hogy új emberként vágtam neki a felvételinek. Ekkor vett fel Eperjes Károly az osztályába. 2014-2019-ig a Kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti karán színművészként tanultam. 2015-ben elsős egyetemistaként szerepet kaptam Veszprémben, a Petőfi Színházban. Molnár Ferenc, Liliom című művének Marikáját alakítottam Juhász Róza rendezésében. 2016-ban szintén Veszprémben Tesla életéről szóló Balázs Attila által írt AVOLTember című dráma ősbemutatójának női főszereplője voltam, amit Tóth Loon rendezett. Az egyetemi évek során dolgoztam a kaposvári Csiky Gergely Színházban FuntekFrigyes által rendezett Lúdas Matyiban, a fölöttem járó osztály Felhőfi-Kiss László által írt és rendezett Fürdő avatás című vizsgadarabjában. Kéry Kitty rendezte Lorca: Bernarda Alba háza és John Osborn: Dühöngő ifjúságában.
2017 márciusában Móricz Zsigmond: Sári bíró című előadás volt az első bemutatóm az Újszínházban Nagy Viktor rendezésében. 2017 óta számtalan lehetőséget kapok itt, máraa társulat tagja lehetek.

További Hírek

2020. szeptember 16.

Zilahy Lajos – Fatornyok – próbanapló 5. rész

“A kedvetek, a nótátok mindenkit megveszteget. Ahogy ti tudtok nevetni és sírni, azt a világ egyik…
Részletek

2020. szeptember 13.

Színházunkra vonatkozó szabályok!

Részletek

2020. augusztus 25.

Köszönjük! Az Újszínház Gála műsora október 27-én!

Gála műsorral köszöni meg az Újszínház mindazok helytállását, akik a járvány idején erőn felül dolgoztak. Az…
Részletek